NBA-HÍREK

Ez az oldal ahol mindent megtudhadsz az NBA (National-Basketball-Association) történéseiről. A meccsek állásáról. (alapszakasz, rájátszás, playoffs, döntők, stb...)

010/2011 NBA Final

dallas_mavericks.jpgmiami-heat.jpg


Megismétlődik a 2006-os NBA-döntő

Létrehozva: 2011. május 27. 10:29
SH

A Dallas Mavericks után magyar idő szerint péntekre virradóra kiderült, hogy a Miami Heat került be másodikként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjébe. A 28 pontig jutott LeBron James és a 21-et szórt Dwyane Wade vezette alakulat a Chicago Bulls elleni ötödik meccsén, idegenben diadalmaskodott 83-80-ra, így magabiztosan, 4-1-es összesítéssel került a fináléba a keleti konferenciából. Ezzel megismétlődik a 2006-os NBA-döntő: akkor végül 4-2-re a Miami győzött...A felek május 31-én találkoznak először.



1. mérkőzés


Most, hogy véget ért a magyar bajnokság, benne maradt az ujjamban sok-sok kosárlabdával kapcsolatos gondolat, főleg, hogy - amennyire tudom - követem az NBA rájátszásának mérkőzéseit, főbb eseményeit. Létrejött (na nem az álomdöntő, mert az számomra a Boston  párharca lett volna a San Antonióval) az a párosítás, melynek jócskán ad pikantériát a múlt, s magam is érdeklődve figyelem majd a történéseket. És ha már nézem, írok is a döntőről.

Elöljáróban - a tisztesség kedvéért - mindenképpen el kell áruljam, hogy nem vagyok teljesen pártatlan (hú, de finoman fogalmaztam!), ugyanis az egyik fél a kosárlabdáról alkotott - és hosszú évek gyakorlatával kialakított - filozófiámmal szinte megegyező, a másik pedig annak gyökeresen ellentmondó játékot játszik. A magam részéről - részben koromnál fogva is - a régimódi felfogást kedvelem, mely nem áll másból, mint: jó védekezés után a centerek leszedik a pattanót, odaadják az irányítónak, aki felviszi a labdát, majd eldönti, milyen figurát fognak játszani, leosztják, aztán a rádobás vagy bemegy, vagy nem. Jó alaposan leegyszerűsítve így megy ez, én ezt szeretem. Az új időknek új dalai azonban másként szólnak: manapság az atletizálás, a tranzíció adja a fő szólamot, és általában a leggyorsabb/legerősebb játékosokkal operáló csapatok szoktak nyerészkedni.

Bizony, "oldszkúl" és "nyútájmer" szembetalálkozása is e párharc a szememben. Az egyik térfélen a Dallas Mavericks, melynek fedélzetén Kidd kapitány az úr (és nem Nowitzki - ő "csak" a nehéztüzér), míg a másikon az a Miami Heat, melyben a 21. század kosaras ideálját talán leginkább megközelítő két játékos pattogtat: James és Wade. A nyugatiak első számú fegyverhordozójának szerepét a vajkezű (ám nem teljesen százas) Terry képviseli, míg a keletieknél a "Thrice" harmadik ékkő (sic!) Bosh. A történelem tanúsága szerint az novus általában legyőzi az anticust, s a vesztes legfeljebb Babits szavaival vigasztalódhat: a régi jobb volt. Én pedig szép csöndben csatlakozom szeretett költőmhöz, és reménykedem...

Miután személyes szimpátiám tárgyát tisztáztuk, nézzük magát a mérkőzést. Felvezetésként rögtön sikerült meglepnie mindkét edzőnek. A kezdőötösöket illetően nem nagyon volt kérdés, ugyanakkor felállt néhány olyan páros, melyre nem gondoltam volna. Azt, hogy Anthony fogja fogni Nowitzkit és Stevenson Jamest, álmomban sem gondoltam volna. A nyitó negyedet elnézve viszont én is megláttam benne a rációt. Kidd rendszeresen ott lógott Wade nyakán (és néha Jamesén is), és amit nem tudott sebességből megoldani, megtette a rutinjával. Hogy Nowitzki mit keresett Boshon, már kevésbé tudtam értelmezni, de aztán örömmel vettem észre, hogy a Dallas inkább tolódva vált védekezésben, és Chalmers pályára lépésekor nem szégyellt rögtön beállni zónázni. A Miami védekezésére sem lehetett panasz: az ellen franchise playerét alig engedték labdához jutni (legtöbbször kettőzéssel), és javarészt odaértek a feladott játékosra is.

Mivel a védekezés a vesszőparipám, nagyon élveztem az első negyedet, s egyáltalán nem bántam, hogy nincs kosáreső. Persze, ami késik, nem múlik, s a kezdeti tapogatózás után elkapták a fonalat a csapatok, és rendesen belőtték magukat a félidőre, de a magas színvonalú támadójátékot el is várja az ember a nagydöntőben, még a szigorú védekezés ellenére is.

Szerencsére a meccs nem igazán a legnagyobb sztárok (James, Nowitzki) egyszemélyes showjáról szólt, bár a Miaminál szokás szerint a három menő osztozott a pontok többségén, mégsem volt nyomasztó a jelenlétük. A dallasiak szinte nyugdíjas tempóban kosaraztak, és igyekeztek elkerülni, hogy leindítsák őket. Ez viszont azzal járt, hogy alig adtak esélyt maguknak a támadópattanók szerzésére. Ezzel szemben a hazaiak folyton ott tülekedtek a Mavericks palánkja alatt, és igyekezetük sikerrel is járt: nagyon sokszor vissza tudták szerezni a támadás lehetőségét.

A nagyszünetet a vendégek használták ki jobban, és az addigi fej-fej mellett haladás megszokásából 7-0-s sorozattal próbáltak kitörni. A Miami azonban nem engedte, hogy ellépjenek tőle, és a második félidőre fejben és játékban egyformán nagyot javuló Wade segítségével ismét egál körülre hozták az eredményt. Ez az állapot kitartott a negyed végéig, így nehéz lett volna megjósolni a mérkőzés végkimenetelét.

A Miami optimizmusát növelhette, hogy az Achilles-sarkuknak számító cserepad ezúttal hasznosan szállt be a meccsbe - elég Chalmers tripláira vagy Haslem kemény védekezésére gondolni -, miközben dallasi oldalon Terry a jó kezdés után erősen visszaesett, és nem tudott megfelelő lendületet hozni pályára kerülésekor csapatának, Barea kifejezetten gyengén, Stojakovic pedig egyenesen tragikusan játszott.

Ahogy haladtak előre az utolsó negyed percei, már látszott, hogy ha nem fog tudni valaki fellépni a becsületesen termelő Nowitzki mellé, akkor a Wade-James duó vezette Heat be fogja húzni az első mérkőzést. Marion megpróbálta felvenni a kesztyűt, de mivel majd minden jó próbálkozására jutott egy rossz is, nem mondhatnánk, hogy passzolt volna a kezére. Kidd a végére sem tudott igazán felpörögni, így ritmust sem tudott adni a Mavs játékának, így az időközben nagyobb fokozatra kapcsoló Miami végül teljesen sima győzelmet aratott.

Egy meccsből balgaság lenne messzemenő következtetéseket levonni, az viszont már most látszik, hogy mindkét csapat tudja, mit érdemes a másik ellen játszani, ezért a továbbiakban hatványozott jelentősége lesz annak, hogy ki milyen mértékben tudja megvalósítani saját elképzeléseit (melynek szerves részét képezi az ellenfél játékának elrontása is), ill. hogy visszaáll-e a "világ rendje" a cserepadok teljesítményét illetően. Holnapután jön a kulcsfontosságú második találkozó, azután okosabbak leszünk, s talán a végső győztest kiléte is nagyobb biztonsággal lesz megjósolható, mert a Dallasnak mindenképpen nyernie kellene, ha ki akar hozni valamit ebből a párharcból.


2. mérkőzés


NBA-döntő: Miamiban egyenlített a Dallas

Dallas Mavericks óriási hajrával nyert a Miami Heat vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 65. döntőjének második mérkőzésén, ezzel 1-1-re kiegyenlített a négy sikerig tartó párharcban.

Eredmény, NBA-döntő, 2. mérkőzés:
Miami Heat - Dallas Mavericks 93-95 (28-28, 23-23, 24-20, 18-24)
legjobb dobók:
Wade 36, James 20, Bibby 14, Bosh 12, illetve Nowitzki 24, Marion 20, Terry 16, Chandler 13
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

A keddi nyitányt 92-84-re nyerő Miami kiegyenlített első negyedet játszott az első bajnoki címére hajtó Dallasszal, a playoffban otthon veretlen (9/0) floridaiaknál Dwyane Wade vitte a prímet. A rengeteg eladott labda ellenére a rivális a második játékrészben is keményen tartotta magát, ezúttal is főként a rájátszásban 28,3-as pontátlaggal büszkélkedő német Dirk Nowitzki révén. A félidőben 51-51 volt az állás.

Térfélcsere után a házigazdák Pekingben olimpiai bajnok szupertriójából LeBron James és Chris Bosh is kitett magáért - mellettük Mike Bibby remekelt -, miközben a texasiaknál Jason Terry és Jason Kidd is gyengén dobott.


3. mérkőzés


NBA-döntő: Dallasban nyerve vette át a vezetést a Miami

A Miami Heat nagy hajrával nyert a Dallas Mavericks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 65. döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re vezet a négy sikerig tartó párharcban.

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Dallas Mavericks - Miami Heat 86-88 (22-29, 20-18, 22-20, 22-21)
a legjobb dobók:
Nowitzki 34, Terry 16, Marion 10, illetve Wade 29, Bosh 18, James 17, Chalmers 12
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Miami javára.

A múlt keddi nyitányt a Miami nyerte, majd csütörtökön az első bajnoki címére hajtó Dallas óriási hajrával győzött Floridában, és 1-1-gyel utazott haza a folytatásra. A harmadik felvonás a texasiak számára indult jobban, főként a rájátszásban 28,1-es pontátlaggal büszkélkedő német Dirk Nowitzki révén. Az első negyed mégis a Dwyane Wade vezette Heaté lett, a nagyszünetig a korábban a címvédő Los Angeles Lakerst 4-0-ra kiütő hazaiak csak faragni tudtak a hátrányon. A félidőben 42-47 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek Pekingben olimpiai bajnok szupertriójából LeBron James és Chris Bosh is kitett magáért, de az utolsó szakasz már csak 64-67-ről indult. Ebben a Mavs 72-72-nél utolérte ellenfelét, amely egy 7-0-s sorozatot mutatott be, de ez sem volt elég a sorozatban 36. büntetőjét is érvényesítő Nowitzki ellen.

Az utolsó perc 86-86-tal kezdődött, és mivel Bosh duplájára már nem érkezett válasz, az alapszakaszelső Chicago Bullst is búcsúztató Heat összesítésben 2-1-es vezetéshez jutott.

A négy győzelemig tartó finálé negyedik mérkőzésére magyar idő szerint szerdán hajnali 3 órakor kerül sor, szintén Dallasban.


4. mérkőzés

NBA-döntő - ismét egyenlített a Dallas

Bosh (b) és Nowitzki harcol
Fotó: MTI

A Dallas Mavericks szoros csatában legyőzte a vendég Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re kiegyenlített a négy sikerig tartó párharcban.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:
Dallas Mavericks-Miami Heat 86-83 (21-21, 24-26, 20-22, 21-14)
---
legjobb dobók: Nowitzki 21, Terry 17, Marion 16, Chandler 13, Stevenson 11, illetve Wade 32, Bosh 24
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

A 2006-os finálé "újrajátszásának" negyedik felvonásában az első bajnoki címére hajtó Dallas vezére, a rájátszásban 28,4-es pontátlaggal büszkélkedő Dirk Nowitzki magas lázzal küszködött, és az első három negyedben csak 11 pontig jutott. A hajrában aztán megrázta magát a 10-szeres All Star-válogatott német, és 10 pontot szerzett, így a korábban a címvédő Los Angeles Lakerst 4-0-ra kiütő hazaiak 21-9-re hozták az utolsó 10 percet. Nowitzki az Oklahoma City elleni főcsoportdöntő negyedik meccse óta első büntetőjét rontotta el.

A vendégek Pekingben olimpiai bajnok szupertriójából Dwyane Wade 32, Chris Bosh pedig 24 pontot dobott, ám LeBron James 11 mezőnykísérletből 3-at értékesítve mindössze 8 ponttal zárt.

A texasiak vereség esetén már csak azért is nehéz helyzetbe kerültek volna, mert az NBA-döntők történetében még egyetlen csapat sem tudott 1-3-as hátrányból fordítani.

A négy győzelemig tartó finálé ötödik mérkőzésére magyar idő szerint pénteken hajnali 3 órakor kerül sor, szintén Dallasban.


5.mérkőzés


A dallasi triplaesőben kevés volt James tripla duplája

A Dallas Mavericks kosárlabdacsapata átvette a vezetést az NBA-nagydöntőben, miután a finálé 5. mérkőzésén hazai pályán 112–103-ra legyőzte a Miami Heatet. A Mavs 3–2-es előnyben van, igaz, „bajnoki labdáit" idegenben kellene értékesítenie.

Nowitzki (jobbra) volt a mezőny legeredményesebbje (Fotók: Reuters)


1. NEGYED – CHALMERS A VÉGÉN CSENDRE INTETT

A Dallas úgy indult, mint ahogy elvárható is volt egy csapattól, amely nem akar hátrányban menni idegenbe az utolsó két meccsre: a Mavs jól kezdett, Shawn Marion duplája után 13–6 volt a hazai vezetés. A dallasiak (bár az előny picivel mindig csökkent) elég sokáig tartották a fórt, és érdekes módon nem az igazi nagyágyúk villogtak: Tyson Chandler igen hatékonyan dolgozott, Jason Terry és Brian Cardinal besegített, míg a másik oldalon Juwan Howard süllyesztgette el rendületlenül a tempókat.

No meg ott volt Mario Chalmers, aki az első negyed végén előbb egy messzeségből elengedett triplával hozta közelebb a Miamit, majd a dudaszó pillanatában valószínűtlen buzzer-beatert dobott be futtából – a Heat 2–0 után a végén, 31–30-ra vezetett csak a negyedben!

A jó hangerővel szurkoló dallasi tábor mellesleg nagyon mély csöndességet fejtett ki a Chalmers-kosár után... A Miami úgy került minimális előnybe, hogy Dwyane Wade sérüléssel küszködve játszott.

2. NEGYED – A DALLASIAK LOVAGOLTÁK MEG A HULLÁMOT

A Miami – ha nem is tudott komoly előnyt kovácsolni – egy orrhossznyi előnyben volt ezt követően, az eleinte igen jó ponttermelés visszaesett. Öt perccel a negyed vége előtt a Miami egy Dirk Nowitzki-dupla után, 50–46-os Heat-vezetésnél kért időt. Az extrát (addig) nem nyújtó Nowitzki 8, Terry 7, Kidd 5 pontnál járt, a másik oldalon Bosh 13, Wade fájdalmakkal játszva 11, James 8 egységnél tartott.

A Mavs szép lassan küzdötte vissza magát, Nowitzki egy védjegyszerű, gyönyörű ívű tempót dobott be, és bár Kidd elszúrt egy tiszta hárompontost, a nagy lelkesedéssel zúzó Chandler gyilkos erejű zsákolása után 52–52 állt az eredményjelzőn. Korábban 51–51-nél nem jutott előrébb a két csapat a nagydöntőben egy félidő alatt.

A dallasi nézősereget ezt követően Nowitzki ugrasztotta talpra, a felpörgő német pazar egyéni akciója után már vezetett a Mavs, mely 10–2-es jó szériában volt. Terry alapvonalon dobott emberrel (ráadásul Jamesszel) a nyakán jó tempót, cserébe Chalmers megint beemelt egy triplát. Rick Carlisle időt kért a félidő utolsó dallasi támadásához: be is jött, egy Kidd-Nowitzki akcióval keverték meg a hazaiak a miami védelmet, így a Dallas Mavericks nagyszünetben 60–57-re vezetett. A Mavs 65 százalékos (!) mezőnybeli dobóteljesítménynél járt, viszont a lepattanóharcban csúnyán, 12:23-ra alulmaradt – a házigazdák egy támadólepattanót sem szereztek egy félidő alatt, a Miami ötöt is.

3. NEGYED – KINTRŐL GYILKOL A MAVS

Wade az öltözőben maradt, a Dallas előbb elment 65–60-ra, majd James gyorsan gondoskodott arról, hogy megint egál legyen. A vendégmorálnak Dirk Nowitzki egy emberről elengedett, csodálatos ívű hárompontosa tett be rendesen (a német klasszis igencsak elkapta a fonalat, a Miami legnagyobb bánatára), ráadásul Bareának is sült távolról a keze – a hazaiak egy kicsit megléptek.

A Mavs rendkívül jól szórt távolról, Kidd hárompontosánál (78–71) őrjöngve ugrott talpra a dallasi nézősereg, majd a szemmel láthatóan szükséges esetben a palánkot is átharapni kész, teljesen bepörgött Chandler dobott kosarat – kilenc ponttal vezetett a Dallas, ekkora előnyben eddig az egész döntőben nem volt!

A pályára visszajött Wade-del megerősödött Miami küszködött, hogy közelebb kerüljön, de a mínusz öt-hét „beragadt", a Mavericks 84–79-es előnyből kezdhette az utolsó negyedet. Szokatlan pozíció a dallasiaknak a nagydöntő eddigi meccseihez képest...

Az első három negyedben a Miami nagy triójához (Bosh, James 15-15 pont, Wade 13) csatlakozott Chalmers (15) is, míg a másik oldalon Nowitzki 21-gyel vezette a dobólistát, Chandler és Terry (egyaránt 13) előtt.

4. NEGYED – VEZET, MAJD ELSÜLLYED A MIAMI

Rajtként Barea dobott bravúrkosarat, majd amikor megpróbálta megismételni betöréses hőstettét, belenézett egy ipari méretű blokkba. A Miami szép lassan elkezdte fogyasztani a Dallas előnyét, nyolc perccel a vége előtt feljött kettőre. A kapaszkodást a hatalmasat játszó Barea állította meg, megint besuvasztott egy hármast (immár a negyediket)!

JAMES JÓ TÁRSASÁGBAN

LeBron James – aki pocsék előző meccse után most igen jó teljesítményt nyújtott – lett 1993 óta a hatodik játékos, aki nagydöntőben tripla-duplát (tehát három statisztikai mutatóban is két számjegyű teljesítményt) ér el. A társaság nem gyenge: Scottie Pippen, Charles Barkley, Jason Kidd, Tim Duncan és Rajon Rondo a másik öt.

A Miami egy James–Wade akcióval válaszolt, LeBron James ekkor már csak egy asszisztra volt a tripla-duplától. Ezt egy gyors indításnál (Wade-del dobatott ziccert) teljesítette is a nem látványosan villogó, de most igen hasznos James, majd a Miaminak labdája volt a vezetés átvételéhez – Wade csodás passzal kínálta meg Udonis Haslemet, aki egyedül maradt és zsákolt egy nagyot – 95–96, Rick Carlisle riadót fújt és időt kért.

Nyakig ült a bajban a Mavs, főleg, hogy Wade dobott egy hármast (95–99), a Miami egy 9–0-s szériával villantott. Elsőként a Heat érte el a százat, Terry lélektanilag nagyon fontos pillanatban ráemelt egy hármast, amely be is vágódott – 100–100!

Nowitzki egy ellenállhatatlan alapvonal-betöréssel visszavette a vezetést a Dallasnak, ráadásul a játékvezetők támadó hibát fújtak James ellen. 102–100-nál a távolról gyengén dobó Jamest otthagyta szándékosan Jason Kidd, LeBron el is szúrta a triplát – bezzeg Kidd a másik oldalon bevágta a hármast. Túlélte a Dallas a krízist, összeszedte magát és ötpontos előnyt kovácsolt a véghajrára.

A HÁRMASOK HOZTÁK A HARMADIKAT

A Dallas hárompontosokkal végezte ki a Miamit: 13 sikeres triplakísérlete volt a Mavsnek, ami csak egy hármassal marad el az NBA-nagydöntők rekordjától.


     
       
       
       

Jött az utolsó 1:10. Wade labdát vesztett, de Marion hibázott a lerohanásnál. Wade kapott egy nagy blokkot Chandlertől, majd a mérkőzés szétfújásával nem vádolható játékvezetők csak fütyültek egyet Chris Bosh inzultálásáért. Bosh egy büntetőt kihagyott (105–101), a dallasi akció elég tanácstalannak látszott, egész addig, míg Terry „emberrel a szájában" be nem dobott egy hárompontost. Terryt szétcincálták örömükben tomboló csapattársai, a miami kispad egésze pedig „ezzel nem lehet mit kezdeni" tekintettel bámult maga elé. 108–101-nél James egy betöréssel szépített, kezdődött a faultolás.

A Dallas már nem hibázott, nagy részben pazar hárompontos-mutatójának köszönhetően 112–103-ra megnyerte a nagydöntő 5. meccsét, megérdemelten, mert a 4. negyed kritikus pillanataiban félelmetesen összekapta magát. A Miami megint pocsékul hajrázott, a hős az extra teljesítményt nyújtó Terry lett – a Mavsnek két „meccslabdája" van, igaz, mindkettő idegenben.

Az újabb parádés meccset (és ötcsillagos negyedik negyedet) hozó nagydöntő állása 3–2 a Dallasnak – óriási csatákra számíthatunk még.


6. mérkőzés


A Dallas a bajnok, Dirk Nowitzki a döntő legjobbja

A Dallas Mavericks 105–95-re győzött a Miami Heat otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének magyar idő szerint hétfő hajnalban lejátszott hatodik mérkőzésén, így 4–2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállása során először elhódította a bajnoki címet. A döntő legértékesebb játékosának (MVP) a dallasi Dirk Nowitzkit választották meg.

Miamiban szerezte meg a bajnoki címet a Dallas (Fotó: Reuters)

A Dallas Mavericks kosarasai elégtételt vettek az öt évvel ezelőtt történtekért: a döntő utolsó három meccsét megnyerve ugyanúgy ellenfelük parkettjén hódították el a bajnoki címet, ahogyan Dwyane Wade és társai tették akkor az ő kárukra.

AZ NSO AJÁNLJA
AZ NBA BAJNOKAI, 1947-

A szereposztás persze nem volt teljesen ugyanaz, hiszen LeBron James és Chris Bosh tavaly nyári igazolásával a Miami Heat világverőnek remélt – és egyszer talán annak is bizonyuló – Nagy Hármast épített, azaz megalapozottan várta a duplázás reményében, sőt pályaelőnnyel a „visszavágót". Csakhogy ami elég volt a keleti korona megnyeréséhez, az kevésnek találtatott a rendkívül jól összerakott, a bajnoki gyűrűkre régóta áhítozó, rutinos kosarasokkal megpakolt Dallas ellen.

Nowitzki, a legjobb

A semleges szurkoló nem mondhatja, hogy rossz helyre került a Larry O'Brien-trófea. A 38 éves Jason Kidd, a 32 éves Dirk Nowitzki és a 33 éves, az utolsó meccs legjobbjaként nagyot alakító Jason Terry – a Mavs három legfontosabb játékosa – kellően csillogó karriert futott be ahhoz, hogy méltóvá váljék a bajnoki gyűrű viselésére. A hadvezér, Rick Carlisle sem akárki: mától mindössze a 11. olyan kimagasló alakja a ligának, aki immár edzőként és játékosként is elhódította a bajnoki címet.

A Mavs az utolsó mérkőzésen is remek csapatmunkát végzett: megakadályozta az ellenfél gyors indításait, egy néhány perces időszakot leszámítva alacsony és magas szerkezetben is kiválóan védekezett, s nem mellékesen pótolni tudta a meccs nagy részében rosszul dobó (jó hajrával is csak 9/27-es mezőnymutatóval záró) Nowitzki pontjait.

A vendégek a palánk alatt egyenrangú ellenfeleknek bizonyultak, a triplavonalon túlról hengereltek, és ellenfelük gyenge összpontosításának következtében a büntetők terén sem kerültek jelentős hátrányba.

Miamiban nem egészen egy esztendő nem volt elég a szupertehetséges Dwyane Wade és LeBron James játékának tökéletes összecsiszolására – a hatodik mérkőzésen súlyosbította a helyzetet, hogy Wade szemmel láthatóan nem volt teljesen egészséges, nem tudott a tőle megszokott energiával játszani.

James teljesítménye sok-sok elemzés tárgyát képezi majd minden bizonnyal. Sebtében annyit máris megállapíthatunk, hogy a döntő nagy részében történtek – a játéka, a testbeszéde, no és az első öt meccs negyedik negyedeiben összesen szerzett 11 pontja – arra engednek következtetni: új csapatában képtelen csillogtatni vezéri képességeit.

NYILATKOZATOK 
DALLAS
Dirk Nowitzki: – Egyelőre képtelen vagyok felfogni a történteket… Hihetetlen utat járt be a csapat, rengeteg kemény munka van ebben a sikerben. Leírhatatlan, milyen érzés tagja lenni a világ legjobb csapatának. Valahogyan ma nem tudtam elkapni a ritmust, a csapat vitt a hátán, különösen Terry játszott rámenősen. Rendkívül nagyra tartom Markot (Cubant, a franchise tulajdonosát), amiért kitartott mellettem jóban-rosszban, és amiért nem sajnált semennyi pénzt sem annak érdekében, hogy jó játékosokat hozzon ide, és az évek során felépítse ezt a csapatot.
Jason Terry: – Ma este minden velünk kapcsolatos kétséget eloszlattunk. Nézzenek csak végig az utunkon. Túljutottunk a Portlanden, pedig senki sem hitt benne… Aztán ott volt a Lakers elleni csata… Az egymás iránti bizalom és a megújulásra való képességünk segített abban, hogy keresztülverekedjük magunkat minden akadályon. 
Jason Kidd: – Nem hiszem el, hogy célba értünk… Nagyszerű csapattársaim vannak, azt mondták, nagyon akarták, hogy nekem is legyen bajnoki címem. Ma nagyon odatették magukat, kiválóan játszottak. Korábban kétszer eljutottam idáig, úgy látszik, a harmadik próbatételben volt a varázserő.
Tyson Chandler: – Úgy érkeztünk meg ide, hogy egyetlen bajnok sem volt a csapatunkban. Most meg csupa bajnok hagyja el a csarnokot!
Rick Carlisle: – Ez egy igazi csapat. Kipróbált öreg harcosok, akik nem futnak túl gyorsan, nem ugranak túl magasra, de mindig egymásnak vethetik a hátukat. A megfelelő módon játszottunk, hittünk a passzban, a másikban. Nagyon boldoggá tesz, hogy Dirk feljutott a csúcsra. A Miami? Eljön majd az ő idejük is, de ez most még a miénk!
Mark Cuban: – Tudják, hogy érez az ember az ilyen kivételes pillanatokban: lehet, hogy hat hónapig zuhanyozni sem fogok… A legnagyobb félelmem az, hogy nem fogok emlékezni minden egyes másodpercére annak az érzelemhullámnak, ami a játékidő fogytával hatalmában tartott. Minden játékosomat imádom!
 
MIAMI
LeBron James: – Ha az ember nekivág egy hegynek, és nem jut fel a csúcsra, akkor azt természetesen személyes kudarcként éli meg. Aki odafentről irányít, tudja, mikor jön el az én időm. Pillanatnyilag még nincs itt. Hogy hatással van-e rám a sok ellendrukker? Egyáltalán nincs, mert azok az emberek, akik azért szorítottak, hogy kudarcot valljak, holnap felébredve ugyanazok az emberek lesznek, akik tegnap voltak, a problémáik is ugyanazok maradnak. Én pedig élem tovább azt az életet, amit eddig, olyat, amilyet én akarok, boldogan a családommal. Néhány napig, esetleg hónapig örülhetnek, hogy nem értem el a célomat, hogy a Miami Heat nem érte el a célját, de egy adott pillanatban vissza kell térniük ebből az álomvilágból. 
Dwyane Wade: – Már most fáj a vereség, de holnap még jobban fog fájni… El kell ismernünk a Dallas teljesítményét, pokolian jó együttes. Olyan csapat akadt az utunkba, amelyik ezúttal nyilvánvalóan jobb volt nálunk. 
Chris Bosh: – Mondtam nekik, hogy megérdemelték. Nincs miért tovább ágálni, ebben a párharcban ők voltak a jobbak. Nem tehetünk mást, el kell fogadnunk ezt, és továbblépni.
Erik Spoelstra: – Nem tudok mit mondani, az ember nem igazán készül fel az ilyen helyzetekre… Egyik csapat sem szolgált rá jobban a bajnoki címre, mint a másik, végül a Dallas szerezte meg azt.

Hogy ebben mekkora szerepe volt a taktikának, és mekkora a lélektannak, egyelőre kérdéses. Egy biztos: nagy csinnadrattával kísért tavalyi csapatváltása őt is, új csapatát is az NBA leggyűlöltebb egyletévé tette – ezzel együtt élni valószínűleg neki sem könnyű.

Ennek szellemében sokakat boldoggá tett az újabb döntőbeli kudarccal. Az őt egykor királyaként ünneplő Clevelandben ezekben a napokban jó üzletet lehetett csinálni a „Cavs for Mavs" feliratú, vagyis a Dallas sikerét kívánó pólókkal. S Dan Gilbert, a James által tavaly hátrahagyott Cleveland Cavaliers tulajdonosa sem maradt adósa.

Gilbert – aki tavaly megígérte, hogy az ő csapatának előbb lesz bajnoki címe, mint a hűtlen kosarasnak – a hétfő hajnali meccs után gyors Twitter-üzenetben máris gratulált dallasi kollégájának, Mark Cubannak, leszögezve: jó lecke ez mindenkinek, aki azt hitte,. hogy a kanyarokat levágva fel lehet kapaszkodni a csúcsra.

1. NEGYED – NOWITZKI A PADON, TERRY A TOPON

Pedig egy rendkívül laza LeBron James vágott neki a hatodik mérkőzésnek: triplával nyitott, bement a következő három dobása is, majd – immár az első dallasi időkérést követően – leárnyékolt pozícióból kiosztott egy szép gólpasszt Chris Boshnak (16–10). Wade és Bosh újabb kosara következett (20–11), ha ez így ment volna tovább, a nagyszünetig a hazaiak megnyerik a meccset.

Mint a fentiekből kiderült, a forgatókönyv másképp folytatódott, és egyre többször tűnt fel benne Jason Terry neve. A Mavs luxuscseréje 22–17-nél dobta az első kosarát, rögtön utána hintett egy triplát, majd nem sokkal később – Nowitzki közben végig a padon ült, úgyhogy rajta volt a világ szeme – két újabb duplával jelentkezett (24–29).

Miközben a James, Wade, Bosh trió tagjai csak rossz dobásokkal foglalkoztatták a statisztikusokat, Brian Cardinal és DeShawn Stevenson egy-egy hárompontos extrával érzékeltette, hogy a Mavs képes Nowitzki nélkül is összerakni egy tetszetős puzzle-t. A vendégek két megugrás révén 21–7-re hozták a játékrész második felét! (27–32)

2. NEGYED – HATALMAS MIAMI-ROHANÁS, MAJD FORRÓ LÖKDÖSŐDÉS

S ezzel még messze nem volt vége! Mahinmi révén újabb „nem kalkulált" duplával keserítette ellenfelét a Mavs, s mivel Stevenson egy-egy triplával torolt meg egy-egy elpuskázott miami támadást (28–40), Erik Spoelstra, a hazaiak mestere jobbnak látta időt kérni.

Mit nem adnánk, ha tudnánk, mi hangzott el... Visszatérvén ugyanis a párharc első négy meccsén a kispadon jegelt Eddie House behajította második tripláját, a hazaiak védelme összezárt, a bősz lepattanószedésre odaát újabb kosarak halmozódtak, és House harmadik triplája után már a padlóról feltápászkodó Heat vezetett (42–40).

A 14–0-s rohamot Nowitzki büntetődobása törte meg, pontosabban az a teljes szereposztással előadott lökdösődés, amelyből a kezdeményező Udonis Haslem, Stevenson, Mario Chalmers hármas tagjai egy-egy technikai büntetéssel jöttek ki.

A közjátékot követően még képes volt növelni előnyét a hazai csapat, betalált az időközben visszatérő James is (47–43), csakhogy a játékrész hajrája megint a dallasiaké, és megint Terryé volt, aki két tripla mentén nyolc ponttal vette ki a részét a fordításból (51–53).

A meccs felénél Terry 19 pontnál járt, Stevenson 9-nél, Marion 8-nál, Nowitzki –1/12-es mezőnymutatóval – háromnál. A hazaiaknál a 11 pontos Jamest a 9-9 pontos Bosh, House és Wade követte. A Miami a mezőnydobási mutató (50, ill. 48.8) és a lepattanószedési ráta (21–18) tekintetében is valamivel jobban állt.

3. NEGYED – A JÓ ÖREG KIDD KÉT TRIPLÁVAL AD LÖKÉST A MAVSNAK

Nowitzki gyűrűben landoló triplája vezette fel az eseményeket, ám hiába reménykedtek a Mavs-hívek, hogy a német keze mostantól sül, nem így történt. Más kérdés, hogy ez ama ritka esték egyike volt, amikor erre nem is volt szükség, hiszen például a fürge Barea nagyszerű dolgokat művelt, védőszédítő leforgás utáni ziccerével újra vezetett a Dallas (56–57) – mint utóbb kiderült, innentől kezdve végig.

Kapaszkodott, kapaszkodott a Heat, de sem Wade, sem James, sem Bosh nem tudta igazán elkapni a fonalat. A fürge lábakon és nagy-nagy rutinnal védekező dallasiak rendre bizonytalanságba fojtották a hazai támadásokat, s ha gyűltek is a személyi hibák, jelentős következménye nem volt, hiszen a Heat kosarasai előtt alig-alig átdobható küszöbként magasodott a büntetővonal.

A nyögvenyelős hazai építkezés közepette azért csak-csak behullott egy-egy Nowitzki-dupla, s nem utolsósorban két tripla az addig pont nélküli Jason Kiddtől – a második után megint tekintélyesre nőtt a különbség (71–78). S végül még Mahinmi is beköszönt...

4. NEGYED – NOWITZKI MVP-HEZ MÉLTÓN ZÁRJA LE AZ IDÉNYT

Haslem elrontott büntetőjével kezdődött az utolsó játékrész, ami hitelesen szimbolizálta a Miami kínlódását. A második ugyan bement, sőt Wade duplája, majd Chalmers két büntetője is (77–81), ám Barea idegtépő triplája és Terry újabb pontjai tovább tizedelték a miami győzelemben még hívőket.

Ebben a szakaszban már Nowitzki is – a nagydöntő leendő legjobb játékosához (MVP) méltón – a rá jellemző kegyetlenséggel termelte a pontokat: az ő dobásával hízott újra tíz fölé a különbség (80–91), és az ő találatainak köszönhetően stabilizálódott is abban a regiszterben.

Ekkor már csak a különbség volt kérdéses, a Heat kosarasai beletörődtek sorsukba – ők vesztettek, a Dallas Mavericks megszerezte fennállása első bajnoki címét.

NBA, DÖNTŐ 
6. MÉRKŐZÉS
MIAMI HEAT–DALLAS MAVERICKS 95105 (2732, 2421, 2128, 2324)
Miami, AmericanAirlines Arena, 20 003 néző
Vezette: Steve Javie, Derrick Stafford, Scott Foster
MIAMI HEAT: Chalmers 18/6,.Wade 17, Anthony, Bosh 19, James 21/6. Cs: Haslem 11, House 9/9, M. Miller, Ju. Howard. Nj: Bibby, Dampier, J. Jones. Vezetőedző: Erik Spoelstra
DALLAS MAVERICKS: Kidd 9/6, Barea 15/3, Chandler 5, Nowitzki 21/3, Marion 12. Cs: Terry 27/9, Stevenson 9/9, Cardinal 3/3, Mahinmi 4. Nj: Brewer, Haywood, Sztojakovics.. Vezetőedző: Rick Carlisle
Dobószázalék. Mezőny: 47.2 (34/72), ill. 50 (41/82). Büntető: 60.6 (20/33), ill. 86.7 (12/18). Hárompontos: 30.4 (7/23), ill. 42.3 (11/26)
Lepattanók: 39, ill. 40 (csapat: 12, ill. 7)
Legtöbb lepattanó: Haslem 9, ill. Nowitzki 11. Legtöbb gólpassz: Chalmers 7, ill. Kidd 8. Legtöbb dobásblokkolás: Wade 2, ill. Kidd 1
Technikai: Chalmers, Haslem, Wade, ill. Stevenson
Játékidő: 2 óra 35 perc
 
Az eredmény alakulása. 1. negyed: 30, 32, 74, 86, 810, 1610, 1611, 2011, 2015, 2215, 2223, 2423, 2432, 2732. 2. negyed: 2734, 2834, 2840, 4240, 4241, 4441, 4946, 4953, 5153. 3. negyed: 5155, 5655, 5663, 6063, 6265, 62–68, 6568, 6572, 6972, 6974, 7174, 7179, 7279, 7281. 4. negyed: 7781, 7789, 8089, 8091, 8292, 8494, 8797, 8997, 89101, 92103
 
AZ EGYIK FÉL NEGYEDIK GYŐZELMÉIG TARTÓ PÁRHARC VÉGEREDMÉNYE
DALLAS MAVERICKS-MIAMI HEAT 4
2
A Korábban lejátszott mérkőzések
Miami HeatDallas Mavericks 9284 (0–1)
Miami Heat–Dallas Mavericks 9395 (1–1)
Dallas Mavericks–Miami Heat 8688 (1–2)
Dallas MavericksMiami Heat 8683 (2–2)
Dallas MavericksMiami Heat 112103 (3–2)


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 11
Össz.: 9 638

Látogatottság növelés
Oldal: Döntő
NBA-HÍREK - © 2008 - 2024 - nba-hirek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »